Dr. Varga László és dr. Kató Csaba kapta meg idén a megyei  orvosi kamara  Szent Kozma – Szent Damján díját. A kitüntetéssel – melyet hétfőn  este adtak át Keszthelyen, a Balaton Színházban – azok  azok munkáját ismerik el, akik kimagaslóan és maradandóan gazdagították a megye egészségügyi értékeit.
A MOK zalai szervezete által alapított Szent Kozma – Szent Damján díjat minden évben két főnek ítélnek oda: egyet az alap-, egyet a szakellátásban gyógyító orvos részére. Évente váltakozva Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Keszthely és e városok környékén dolgozók közül kerülnek ki a jelöltek.

– A díjat az a jelölt kaphatja meg, aki a gyógyító, megelőző tevékenységét kimagasló szakmai színvonalon folytatja, emberi és orvosi magatartása példaképül állítható, kollégáival együttműködő és segítőkész, a betegekkel való törődése, bánásmódja példaértékű, kamarai tag és a kamarai programok aktív résztvevője, etikailag feddhetetlen – ismertette dr. Kiss Ferenc, a kamara megyei elnöke az átadóünnepségen.

Dr. Kató Csaba aneszteziológus – intenzív terápiás főorvos (balra) és dr. Varga László zalacsányi háziorvos (jobbra) kapta meg idén a Szent Kozma–Szent Damján díjat, melyet dr. Kiss Ferenc (középen), a kamara megyei elnöke nyújtott át Fotó: Keszey Ágnes

Forrás: https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/atadtak-a-szent-kozma-es-szent-damjan-dijakat-keszthelyen-2697550/